És újra itt... Időrendben leírom a történteket, talán így könnyebb Nekem is és Nektek is... Tíz nap történése egy blogbejegyzésbe besűrítve:
2012. október 29. - Kilenc órára volt időpontunk foglalva a XV. kerületi Önkormányzatba, hogy elintézzük a "Teljes hatályú apasági elismerő nyilatkozat"-ot... Hát ezt megtettük, majd bevonultunk az Uzsoki Kórházba. Kisebb fennakadások után majdnem három óra várakozás után sikerült helyet is találniuk Nekem, fullon volt a Szülészet. Tudomásom szerint én voltam az ötödik ikres kismama akkor. Az első napon felvettek, elvégeztek minden szükséges vizsgálatot - CTG, ultrahang, ... - majd estig pihegés. Két szobatársat kaptam egy háromágyas szobában...
2012. október 30. - Reggeli vérvétel, vizeletleadás, CTG vizsgálat, vérnyomásmérés - 170/100... Nah, itt mondtam, hogy 140/100-nál sose mértek többet, ez csak azért lehet, mert rühellek kórházban lenni, és a tudat, hogy itt leszek még sokat, felidegesít... Ezen a napon többször megmérték, 140-150-160-as értékeket mértek folyamatosan. Doktor úrral egyeztetve megbeszéljük, hogy a babák száma és elhelyezkedése miatt programozott császármetszéssel "szüljünk" november 5-én, holnap pedig az aneszteziológussal egyeztethetek, mi hogy fog történni a műtét alatt, mivel epidurálisan fognak műteni...
2012. október 31. - Hajnali kelés, újabb vérvétel és vizeletleadást követte az újabb CTG vizsgálat, de már nem a mínusz első emeleten, hanem a Szülőszobán, mivel felhozták az ikres CTG gépet... Vizsgálatot követően doktor úr belépve tájékoztat, hogy a legfrissebb laborvizsgálatom szerint fehérje van a vizeletemben és emiatt Ő még ma császármetszéssel világra hozná a magzatokat, mivel nagyon veszélyes helyzet áll fenn a babákra nézve, toxémia áll fenn... 15 percen belül megkaptam a beöntésem, majd újra felrakták a CTG gépet a pocakomra és bekötötték az infúziót, ami a műtét előkészületének része. Ekkor tájékoztatott a Doktor úr, hogy rajtam kívül másik öt császármetszéses szülés is van aznapra ütemezve, így kora délután fogok csak sorra kerülni, kéri türelmem, de addig is figyelni kell a babák szívműködését, nehogy rájuk is hatással legyen a magas vérnyomásom. Az infúziónak kb. egy óra alatt kellett volna lecsorognia, hát nem így történt... Még sikerült telefonálnom és Szüleimet, Páromat értesíteni, hogy nem november 5-én, hanem MOST szülök, hát gondolhatjátok... Ment a hír tovább a családban... Ekkor jött a csavar - hirtelen rettenetesen megfájdult a fejem, melyre reagálva egy ott lévő szülésznő hallgató megmérte a vérnyomásom és 210/120-ra emelkedett... Soron kívül, azonnal operáltak... Hirtelen ott termett még egy szülésznő tanonc, pillanatok alatt befáslizták a lábam, megkaptam a katétert és áttoltak a császáros szülőszobába. Átülve a műtőasztalra megkaptam az epidurális érzéstelenítést és vagy tizenöt-húsz orvos, gyakornok és hallgató termett körülöttem. Hatva az érzéstelenítéssel egy időben felkészítettek a műtétre, megkaptam a hajsapkám, felfektettek, megkaptam a műtéti lapokat és a többit, majd filmszakadás, foltokra emlékszem... Arra tisztán, hogy még ekkor is azon aggódtam, hogy tuti fiam-lányom lesz vagy sem, illetve az a pillanat is megvan kristálytisztán, hogy megmutatták a babákat egy pillanatra... Anyukám elmondása szerint amikor kitoltak a műtőből, őket nyugtatgattam, de erre se emlékszem például... Utána délután ötig feküdnöm kellett vízszintesen, szinte mozdulatlanul, este lefürdettek, aztán kaptam információt a babákról is. Egészségesek, de inkubátorba lesznek egy napot biztos, ami biztos alapon... Így az első nap csak egy pillanatra láttam a babáinkat, még a műtőben...
2012. november 1. - 10:00-kor végre kihozták Nekem a babákat... Iszonyatosan édesek voltak, kaptunk szoptatási tanácsadótól hasznos információkat a szoptatással kapcsolatban, már aznap megpróbálkoztunk a babákkal a szoptatással és sokat voltunk együtt, de megkértem a csecsemőgondozókat, hogy éjjelre még ne maradjanak Velem, mert nincs anyatejem még és nagyon kimerültnek éreztem magam, képtelennek egy baba ellátására...
2012. november 2. - Egész nap és éjjel Velem voltak az ikrek. Már nem diétás kosztot kaptam, de amilyen szörnyű volt, inkább kaptam volna azt... A kislány súlya sajnos ezen a napon már nem érte el a két kilót, így orvosi engedéllyel megkezdtük a tápszeres hozzátáplálást.
2012. november 3. - 2012. november 6. között - Mindennap egyre gördülékenyebben mentek a dolgaink és már szoptatni is tudtam, igaz nagyon minimális előtejem volt még csak...
2012. november 7. - Mivel előző este ismét elérte Anna Lea lányom a születési súlyát - 2030 gramm -, így hazaengedtek Bennünket... Íme egy fotó a babáinkról:
Hamarosan újra jelentkezem, ígérem (például részletekkel a kórházi tartózkodásomról is, mert történtek ott érdekes dolgok is ám)... Most pár napot a babáinkra akarunk Párommal koncentrálni, együtt lenni, mert ez a tíz nap eléggé megviselt Minket, de felhőtlen a boldogságunk az Ikrek érkezése miatt...